Plazma - az egészség ereje

A jó cél érdekében

A plazmaadás jó célt szolgál. A szervezetünkben található értékes folyadék egyben életmentő gyógyszer is.

Mi az a vérplazma?

Az emberi vér körülbelül felerészben sejtes elemekből (vörösvértestek, fehérvérsejtek és vérlemezkék), felerészben pedig vérplazmából áll.

A vérplazma az emberi vér folyékony része, amelyben különböző létfontosságú ásványi anyagok és főleg fehérjék találhatóak. Ezek a fehérjék szolgálnak a gyógyszerek előállításának alapanyagául.

Hogyan nyerjük ki a plazmát?

Az előzetes orvosi vizsgálatot és az egészségi állapot rendszeres ellenőrzését követően a donortól levesszük a plazmát. A folyamat során csak a vér folyadék-összetevőjét távolítjuk el. A plazmaferezis-készülék elkülöníti egymástól a plazmát és a sejteket. Utóbbiakat visszajuttatjuk, a leválasztott plazmát pedig összegyűjtjük. A folyamat után a plazmát kb. -30 fokon lefagyasztva tároljuk, és különböző kórokozó-szűrő vizsgálatoknak vetjük alá.

Mire használják a plazmát?

A vérplazmát veleszületett vagy szerzett betegségek vagy állapotok kezelésére használják, például a véralvadás zavarai és az immunrendszer hiányosságai esetén, valamint balesetet vagy égési sérülést szenvedett betegek kezelése során.

A vérplazmavétel folyamata

Akárcsak a szokásos véradásnál, a nővér a vérplazmavétel során is vénát szúr a donor karján, majd a tűre kanült (egy kis csövet) csatlakoztat. A vér az egyszer használatos steril plazmalevételi rendszerbe folyik, amely összeköttetésben áll a számítógépes vezérlésű berendezéssel. A vérsejtektől a folyékony plazmát a szeparátor segítségével választják le. A plazma a gyűjtőedénybe kerül, a vérsejtek pedig ugyanazon a kanülön keresztül visszajutnak a donor vérkeringésébe. A teljes folyamat 45 - 60 percig tart.

Ki adhat vérplazmát?

Hogyan zajlik a plazmalevétel?

Az első alkalom a sanaplasma plazmaközpontban

Ki adhat vérplazmát?

A plazmaadás elengedhetetlen feltételei:

  • egészséges, 18 és 65 éves életkor közötti személy

  • 50 kg feletti testsúly

  • orvosi vizsgálat

  • 45 - 60 perc szabadidő

A következő esetekben nem vehető le plazma:

  • A donor nem érzi magát egészségesnek

  • A donor az elmúlt 6 hónapban tetoválást vagy piercinget csináltatott

  • vékony vagy gyenge vénák esetén

A plazmaközpontban tett első látogatására szánjon elegendő időt, mivel ekkor teljes körű orvosi vizsgálatot végzünk.

vissza

Hogyan zajlik a plazmalevétel?

A plazmaadás előtt:

  • A plazmavételt megelőző napon és aznap igyon sok folyadékot.

  • A levétel napján ügyeljen a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Fontos, hogy ne fogyasszon túl zsíros ételeket, és sose jöjjön éhgyomorral.

  • Sem a plazmavétel napján, se előző este ne igyon alkoholt vagy koffeintartalmú italokat, mivel azok vízhajtó hatásúak

  • Ha betegnek érzi magát, inkább egyeztessen újabb időpontot.

  • Röviddel a plazmalevétel előtt menjen el WC-re.

A plazmaadás során:

  • ne rágjon rágógumit.

  • amennyiben nem érzi jól magát, jelezze ezt orvosunknak.

A plazmaadás után:

A plazmaadást követően kipihenheti magát nálunk, ihat egy csésze kávét és közben internetezhet is.

vissza

Az első alkalom a sanaplasma plazmaközpontban

  • Látogasson el a legközelebbi sanaplasma plazmaközpontba és vigye magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját.

  • Plazmaközpontunk orvosa minden szükséges információval ellátja, szóban és írásban egyaránt.

  • Miután kitöltötte a donor-kérdőíveket, az orvosi vizsgálat következik.

  • Jegyezze fel a következő látogatás időpontját.

  • Legkorábban 3 nap múlva adhat újra plazmát.

1. A donor a recepción kézhez kapja a kérdőíveket és a donorbizonylatot

2. Levétel előtt megvizsgálják

3. Megkezdődik a plazmaadás

4. A donor a ráfordított időért és fáradozásaiért cserébe kompenzációban részesül, és következő látogatását tervezi.

vissza

Törvényi háttér

• 3/2005. (II.10.) EüM rendelet-Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről

• 44/2005. (X.9.) EüM rendelet- Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek gyártásának személyi és tárgyi feltételeiről

• 39/2004. (IV.26.) ESzCsM rendelet a gyógyszerek minőségbiztosítása érdekében meghatalmazott személy képesítési feltételeiről

• 5/2006. (II.7.) EüM rendelet- A mentésről

• 18/2002. (XII.28.) ESzCsM rendelet- A szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről.

• 18/1998. (VI.3.) NM rendelet- A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről

• 1997. évi XLVII tv. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről

• 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet- A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások illetve tevékenységek részletes szabályairól

• 1/2002. (I.11.) EüM rendelet – Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről

• 225/2015. (VIII.7.) Korm. rendelet- A veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól

• 1/2002. (I.11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról

• 309/2014. (XII.11.) Korm. rendelet- A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségről

• 51/2013. (VII.15.) EMMI rendelet- Az egészségügyi szolgáltatás keretében használt, éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések megelőzésére, az ilyen eszközök használatából eredő kockázatok kezelésére, valamint az egészségügyi tevékenységet végző személyek tájékoztatására és képzésére vonatkozó követelményekről

• 61/1999. (XII.1.) EüM rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről

• 33/1998. (VI.26.) NM rendelet- A munkaköri, szakmai illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről

• 40/2004. (IV.26.) ESzCsM rendelet- Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről

• 20/1008 (VI.18.) EüM rendelet- Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenység szakmai minimum feltételeiről és felügyeletéről

Az egészség szolgálatában

Bemutatkoznak a sanaplasma plazmadonorai, akik egy rövid interjú keretében beszámolnak arról, hogy mi motiválja őket a vérplazma adományozásában, illetve hogy mit tesznek saját egészségük és mások egészsége érdekében.

Az összes interjú

Interjúalany: Kurdi Réka Noémi

Interjúalany: Pap Elek Attila

Interjúalany: Németh Leventével

Interjúalany: Hatta Lászlónè

Interjúalany: Juhász Zoltán

"A nagy álmom, hogy létrehozzak egy sérült gyermekekkel foglalkozó intézményt"

Kérlek, mesélj magadról! Mivel foglalkozol?

Kurdi Réka: A nevem Réka, 24 éves vagyok. Gyógypedagógusként dolgozom Kecskeméten.

Mit csinálsz a szabadidődben?

Kurdi Réka: Nincs szabadidőm, illetve nagyon kevés. Szeretek kirándulni, sütni-főzni.

Honnan jött az ötlet, hogy vérplazmát adományozz?

Kurdi Réka: Korábban Szegeden éltem, és már ott is adományoztam. Most a munkám Kecskemétre szólított, így itt is folytattam. Ha jól tudom gyógyszert készítenek belőle, amivel életet mentenek. Gyógypedagógusként az a hivatásom, hogy segítsek másokon, így nem volt kérdés, hogy adományozok.

Mit teszel, hogy megőrizd az egészségedet?

Kurdi Réka: Rendszeresen sportolok, és nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok.

Mi az álmod, jövőbeli terved?

Kurdi Réka: A jövőbeli tervem, hogy mesterdiplomát szerezzek. A nagy álmom, hogy létrehozzak egy valódi, sérült gyermekekkel foglalkozó intézményt!

vissza

„Így még többet segíthetek az embereknek.”

Kérlek mesélj magadról, mivel foglalkozol?

Pap Elek Attila: Attila vagyok, 49 éves, elváltam, két gyermekem van. Jelenleg a Magyar Katasztrófavédelemnél dolgozom.

Téged a legelső donoraink között köszönthettünk, honnan jött az ötlet?

Pap Elek Attila: Szórólapról értesültem a plazmaadásról. Azonnal megörültem a lehetőségnek.

Mi motivált?

Pap Elek Attila: Az, hogy így még többet segíthetek az embereknek. A katasztrófavédelemnél is ez a hivatásom, ez viszont egy plusz jó cselekedet.

Mit teszel az egészséged érdekében?

Pap Elek Attila: Próbálok stresszmentesen élni az egészségem érdekében.

Mi a terved a jövőre nézve, mi tenne boldoggá?

Pap Elek Attila: A jövőben a biztos anyagi háttérre és a boldog családi életre törekszem.

vissza

„Jó érzéssel tölt el, ha segíthetek embertársaimon”

Levi vagyok, 23 éves, egyetemista. Szabadidőmben szívesen töltöm az időmet a barátaimmal, szeretek moziba járni, bulizni.

Miért adományozol vérplazmát, mi motivál?

Németh Levente: Leginkább a segítő szándék motivál. Jó érzéssel tölt el, ha segíthetek embertársaimon.

Tudod mire használják az általad adományozott vérplazmát?

Németh Levente: Igen, életmentő gyógyszert készítenek belőle.

Mit teszel az egészségedért?

Németh Levente: Hetente két-három alkalommal látogatom az edzőtermet, és kerülöm a zsíros ételeket.

Mi tesz boldoggá?

Németh Levente: A barátaimmal és a családommal töltött idő.

vissza

“Jót teszek és még jutalmat is kapok érte.”

Hatta Lászlónè vagyok, 47 éves. A családom a mindenem. Bolti eladóként dolgozom, a szabadidőmben pedig olvasni szoktam – ha van rá időm.

Ön rendszeresen ad vérplazmát. Miért?

Hatta Lászlónè: Fontos számomra, hogy ezzel beteg embereknek segítek. Ismerőseimtől hallottam, hogy itt a plazmaadást kellően megjutalmazzák. Így jót is teszek, és még kapok is valamit érte.

Mit tesz az egészsége érdekében?

Hatta Lászlónè: Egészségesen táplálkozom és igyekszem sokat mozogni.

Mi a legnagyobb álma?

Hatta Lászlónè: Szívesen mennék nyaralni a családommal.

vissza

Juhász Zoltán vagyok, 42 éves. Házas vagyok, munkámat tekintve pedig hivatali építőmérnökként dolgozom.

Ön rendszeresen ad vérplazmát. Miért?

Juhász Zoltán: Korábban véradó voltam. Fontosnak tartom, hogy másokon segítsek. Amikor a rádióban hallottam a Sanaplasmáról, eljöttem ide.

Mit tesz az egészsége érdekében?

Juhász Zoltán: Ügyelek az étkezésemre és sportolok is. Szabad óráimban gyakran kirándulok és focizni is szoktam.

Mi a legnagyobb álma?

Juhász Zoltán: Szeretném a fiam számára biztosítani a feltételeket a tanulmányaihoz, hogy szép jövőképe lehessen.

vissza